Események
A kiállítás címe idézet Molnár Ferenc VIII. kerületi Hamupipőke-történetéből, a cselédlány és bútorrajzoló beteljesült szerelméről szóló Az üvegcipő című műből. Az Iparművészeti Múzeum, a VIII-IX. kerület határán a múlt századforduló „bútorrajzolói”, a magyar szecesszió bútortervezői előtt tiszteleg kiállításával.
- 1948 olvasás
- több infó
Bizonyára mentek már el úgy el egy-egy belvárosi épület előtt, hogy az épp kinyíló ajtón lopva betekintve egy ámulatba ejtő világ képe sejlett fel. Vagy talán láttak már bejárati ajtó üvegére rátapadt kíváncsiakat, akikre félve tekintettek: mit és miért leselkednek be olyan mohón a lépcsőház sötétjébe. Amennyiben mindennek Újlipótvárosban voltak szemtanúi, könnyen meglehet, hogy a kerületi múzeum muzeológusait látták.
- 1837 olvasás
- több infó
A 2009-es Velencei Biennálé Magyar Pavilonjában kiállított mű magyarországi bemutatója
Ernst Múzeum
Budapest, VI., Nagymező utca 8.
megtekinthető 2010. január 16. – március 14. között
megnyitó 2010. január 15-én, pénteken 17 órákor
- 987 olvasás
- több infó
PROGRAMVÁLTOZÁS!
2010. február 1-ei kiegészítés az eredeti közléshez:
Hegedűs Zsuzsa szociológus február 4-én élelmiszert oszt Kislétán, így most sajnos nem tud eljönni. A vele való találkozás előreláthatólag április 15-én lesz. Helyette Szabó Gellért, a Magyar Faluszövetség elnöke tartja meg későbbre tervezett előadását.
Faluközösségek
- 1195 olvasás
- több infó
A nemzetközi szakemberekből álló zsűri, melynek tagja volt Kőrösi Orsolya, a Mai Manó Ház ügyvezető igazgatója is, a fődíjat egy magyar fotográfusnak, Halász Dánielnek ítélte oda, míg az interneten leadott szavazatok alapján a közönségdíjat is egy magyar alkotó, Szabó Balázs nyerte.
- 741 olvasás
- több infó
- 1444 olvasás
- több infó
Kotsis Iván (1889-1980) építész munkássága és önéletrajza
Kiállítás-megnyitó és könyvbemutató
időpont: 2010. február 23., kedd 18 óra
helyszín: HAP Galéria (Budapest, II., ker. Margit krt. 24. földszint)
Megnyitja és a Kotsis Iván önéletrajzi írásából kiadott kötetet ismerteti Bitó János építész.
A HAP-könyvek sorozatának ötödik kötetét Prakfalvi Endre szerkesztette.
- 940 olvasás
- több infó
időpont: 2010. február 23. kedd, 18 óra
EKF Pécs 2010
Mi épült, épül Pécsett az alkalomra?
megnyitja Nagy Csaba, Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere
- 1535 olvasás
- több infó
Gáyor Tibor kiállítása a Budapest Kiállítóteremben (1056 Budapest, Szabad Sajtó út 5.)
megnyitó: 2010. február 25., csütörtök 18 óra
A megnyitón közreműködik: Hargitai Géza fagottművész
- 682 olvasás
- több infó
Djenné: African City of Mud
A régi eredetű agyagépítés legfantasztikusabb példái találhatók a nyugat-afrikai Niger delta vidékén fekvő sziget-városban, Djenné-ben. A település hagyományos vályogépítésű, különleges házai fontos részét képezik az UNESCO Világörökségnek.
helyszín: Gallery 2, RIBA, 66 Portland Place, London, W1B
nyitva: 2010. március 2. – április 29.
- 887 olvasás
- több infó
Az egyetemista úti rajzoktól a fontosabb megvalósult épületekig, és a hozzájuk készült m=1:1 léptékű részletrajzokig
helyszín: N&n galéria, 1065 Budapest, VI., Hajós utca 39.
időpont: 2010. március 3. , szerda 18 óra
a kiállítást megnyitja Fernezelyi Gergely DLA építész
- 1642 olvasás
- több infó
[imagelist|imgid=70405|name=ymh2qt_Continuity of the modernity_.jpg|align=right|title=|show=1]"Continuity of the modernity" [Folyamatosság a modernitásban]
Szilánkok a horvát éptészetből a moderntől 2010-ig
helyszín: Dómmúzeum
Pécs, Káptalan utca 8.
időpont: 2010. március 4. csütörtök 18.30
megnyitja Ljiljava Pancirov, a Horvát Köztársaság főkonzulja
- 1152 olvasás
- több infó
[imagelist|imgid=70687|name=36bdwx_1266845432.jpg|align=right|title=|show=1]A Holcim Awards for Sustainable Construction (a fenntartható építészetért) nemzetközi építészeti verseny világdöntőjének nyertes pályaműveit bemutató kiállítás megnyitója, és az azzal egybekötött szakmai fórum a soproni AMI-ban
időpont: 2010. március 9. (kedd) 14.00 óra
- 742 olvasás
- több infó
helyszín: Finn Építészeti Múzeum / Museum of Finnish Architecture
00130 Helsinki, Kasarmikatu 24.
2010. március 10. – május 30. között
Régi képeslapok alapján járta újra az Orosozország északi területein található fatemplomokat Richard Davies angol fotográfus. Az eredeti képeket Ivan Bilibin orosz művész készítette 1902–1904 között.
forrás: mfa.fi
- 964 olvasás
- több infó
[imagelist|imgid=69357|name=kht7jf_4.jpg|align=right|title=Berlini Magyar Nagykövetség, építész: Sylvester Ádám|show=1]Öt napos tanulmányút Európa építészetileg egyik legizgalmasabb, az elmúlt két évtizedben legtöbbet változó, fejlődő városába.
A Szabad szemmel sorozat hagyományaihoz hűen részben vezetett, szervezett épületlátogatások, részben független, önálló felfedezés keretében ismerhető meg a város három teljes napon át.
- 1665 olvasás

[imagelist|imgid=69698|name=300_7rvn6q_pítész Squash Kupa.jpg|align=right|title=|show=1]Az első "Építész Squash Kupa" hagyományteremtő szándékkal kerül megrendezésre. A rendezvény célja, hogy alkalmat adjon a sportolásra és a társasági életre egyaránt.
Várják az építészeket, szaktervezőket, kivitelezőket, forgalmazókat, fejlesztőket, iparművészeket, építész hallgatókat.
nevezési díj
e-mail-es előregisztráció (szokolyai/kukac/mcxvi.hu) esetén: 3.000,- Ft,
a helyszínen: 4.000,- Ft
- 1206 olvasás